A Sóvidéken, Székelykeresztúrtól 24 km-re északra, a Küsmöd-pataka mellett fekszik. Mindenfelől magas hegyek övezik. Neve az azonos nevű patakról való, amely mellett fekszik, ez pedig magyarkis + med (= száraz meder, meddő) szavak összetétele.
A falut 1332-ben Kusmend néven a pápai tizedjegyzék említette először. Alapítói székelyek voltak, kik a völgybe letelepedve kezdetekben erdőirtással foglalkoztak. A falunak már a 14. században állt mai református temploma, amely Szűz Mária tiszteletére volt szentelve és 1446-ban a pápától búcsúengedélyt kapott.
A 15. század közepén a templomot megújították, melyhezHunyadi János nagyban hozzájárult a marosszentimrei csatában zsákmányolt kincsekből. Később református templom lett. A 20. század elején Udvarhely vármegye Parajdi járásához tartozott. 1910-ben 718 lakosából 702 magyar, 16 román volt. Ebből 43 római katolikus, 67 görög katolikus, 571 református volt. 1992-ben 430 magyar lakosa volt.
Református temploma 14. századi, a szentély kazettás mennyezete 1714-ből, fa harangtornya 1747-ből való. A templomot kőkerítés veszi körül, különálló fa haranglábavan. A falutól északnyugatra emelkedő homokkőhegy gerincén egykori kolostor csekély maradványai találhatók.
Fényképek forrása: http://csedoattila.blogspot.hu/